Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kecskék a Szabad Földben

2010.10.24


 

Herkules, az alpesi sztár

 

Közvetlenül a Sajó ártéri erdeje mellett, Alsózsolca egyik portáján kecses őzbarna kecskék futkosnak. Takács Imre családjáé az egyetlen alpesi törzstenyészet egész Borsodban.

 

 

Kőkecske szobra feszít a kapunál. Az ország minden tájáról érkeznek ide tenyészállatokért. Sok vevőnek furcsa, hogy Takács Imréné, Sárika folyton rákérdez: egészen biztos, hogy jól bánnak majd velük? Mindezt csak azok értik, akik ismerik őt és Imre fiát. Mert ők a különböző kiállításokon számos díjat nyert kedves állatokat szinte agyonkényeztetik. Mindegyiknek van neve, s ha az asszony, mondjuk, Szilvit feji és közben becézgeti, Emese féltékenyen simul a vállához. Sárika szerint ilyenkor elszáll belőle minden fáradtság, és hálás a sorsnak, mert ennél szebb munkát el se tudna képzelni.

 
 

 Takácsék 22 éve vágtak bele a tejre nemesített fajta tenyésztésébe. Az első két anyát és a bakot a szendrői gazdaságtól vették. Az anyákat 15 ezerért, a kis bakot 30 ezerért. De megérte a nagy befektetés, mert amíg a magyar parlagi kecske egy liter tejet ad naponta, addig az alpesi hármat-négyet. Ezt azért tudják, mert parlagi kecskéik korábban már voltak, főleg a gyerekek miatt-a kecsketej ugyanis nagyon tápláló, kész csoda! Sárika férje gyerekkorában víz helyett is itta, s a 62 éves nyugdíjas férfinak most is ép minden foga, de Sárikának sincs csontritkulása.

  -Eleinte csak annyit konyítottunk az alpesihez, mint a harangöntéshez-nevet az asszony. Párom raktárosként dolgozott, nekem pedig éppen akkor lett elegem a vendéglátós munkából. Előtte nem gazdálkodtunk, Imre fiunk egészségügyi szakközépiskolát végzett, de mindhárman őstermelők lettünk. Lányunk Amerikába ment tanulni, kint is ragadt. Férje építész, áprilisban várjuk az unokát.

 

 

  -Honnan szerezték a szakértelmet, amikor parlagi kecskéről váltottak egy nemes törzstenyészetre?

 

 

 -Először a szakkönyveket bújtuk, később pedig interneteztünk. Mikor beléptünk az Alpesi Őzbarna Fajtatenyésztő Egyesületbe, férjem segédszerzője lett a gödöllői Molnár József professzor úr kecsketenyésztésről szóló könyvének. Akkor már összejött a mai állományunk: 22 törzskönyvezett anya és 3 bak. A növendékeket általában eladjuk továbbtenyésztőknek. Egyik bakunk, Lacika is eladó, 100 ezer forintért! Hja, a vérvonalnak ára van! Törzskönyvében még az ük felmenők is szerepelnek, s a körmétől a szarváig legalább 30 előírt követelménynek megfelel. A bakokat kétévesen, vérfrissítés céljából szoktuk cserélni. Az egyéves Herkulesnek még van ideje, ő itt a sztár! Anyákat nem adunk el. Ilike a legöregebb, 15 éves, de mi nem selejtezünk, nem vágjuk le őket. Ezek az aranyos jószágok megérdemlik, hogy nyugdíjasként velünk maradjanak, s végül, ha muszáj, elaltatjuk őket.

 

 

 -Honnan szerzik a takarmányt, ha nincs földjük?

 -Naponta kétszer kapnak vegyes darát, búzából, kukoricából és napraforgóból. Meg lucernát, amihez földet bérelünk. Szálas takarmányt az ártéren kaszálunk, és legelnek is, finom zöldet, tele gyógynövényekkel. Naponta kétszer kihajtjuk őket az ártérre. Bár azt sajnos gyakran elönti a víz, ezért nem lehet kitelepíteni az állományt, pedig terveztük, mert akkor jóval többet is tarthatnánk, mint az udvaron. Ők meg minket tartanának el, hisz a mostani állomány ehhez kevés. Bár elviszik háztól a tejet, a miskolci piacról a gomolyát, sajtot, de az eladott növendékek árával se jön össze annyi bevételünk, hogy csak ebből éljünk meg. Ahhoz kell a nyugdíj és a párom mellékállása. Imre fiunkra vár a feladat, hogy továbbfejlessze, amit elkezdtünk. Alkalmas rá, hiszen ő is olyan szelíd, kedves természetű, mit a jószágaink…

 Keresztény Gabriella